A 24 éves nőt a mostohaanyja arra kényszerítette, hogy lefeküdjön az egyik üzlettársával, ő pedig kétségbeesésében egy idegen autójába menekült… de a sorsnak ez a pillanata örökre megváltoztatta az életét…

Nem tudta, kinek az ajtaját nyitotta ki.

— Látta valaki azt a lányt?

— Nem, asszonyom. Azt hiszem, a hátsó út felé futott.

Azon az éjszakán az eső nem egyszerűen csak esett.

Úgy csapódott a földnek, mintha maga az ég is dühös lett volna.

Elena Vargas kibotorkált a kastély mögötti sáros ösvényről meztelen talpakkal, vérző bokákkal és egy szakadt ezüstruhával, amely a remegő testéhez tapadt. Hajának nedves tincsei az arcába hullottak. Egy sötét véraláfutás égett az arcán, ahol a mostohaanyja gyűrűje megütötte.

Nem a mentés felé rohant.

Azért futott, mert a rémálom abban a kastélyban még mindig kezekkel, hangokkal, pénzzel és őt kereső férfiakkal bírt.

Mögötte, a fák között, egy zseblámpa fénye hasította át az esőt.

Elena lélegzete elakadt.

Hallotta, ahogy valaki kiáltja a nevét.

Nem félelemmel.

Birtoklással.

— Elena! Gyere vissza ide, mielőtt még jobban elrontod!

A mostohaanyja, Isabel Vargas, soha nem sikoltozott, hacsak már el nem veszítette az irányítást. És ma éjjel Elena tönkretette Isabel élete legfontosabb üzletét.

Mindez azért, mert Elena megtagadta, hogy fizetségként bánjanak vele.

Egy órával korábban Isabel a vendégei előtt mosolygott, hideg ujjakkal igazította meg Elena nyakláncát, és a fülébe súgta, hogy Mr. Ambrose nagylelkű férfi, elég hatalmas ahhoz, hogy megmentse a családi céget.

Aztán Isabel betuszkolta őt egy emeleti hálószobába, kívülről bezárta az ajtót, és magára hagyta Elenát egy férfival, aki elég idős volt ahhoz, hogy a nagyapja legyen.

Amikor Elena ellenkezett, Isabel akkorát ütött rá, hogy megfordult vele a szoba.

Amikor Elena sírt, Isabel azt mondta neki, hogy a hála hallgatásban hangzik jobban.

És amikor az öreg férfi az ágy melletti borospohárért nyúlt, Elena meglátta a fürdőszoba ablakát.

Nem gondolkodott.

Rohant.

Most a vihar elnyelte a sikolyait, ahogy kirobbant az üres útra.

Egyszer csak egy fényszórópár tűnt fel a távolban.

Egy fekete autó bukkant elő a sötétből, gyorsan és némán, gumiabroncsai sziszegve siklottak az elárasztott aszfalton.

Elena kilépett az út közepére, és felemelte mindkét kezét.

— Kérem… álljon meg… kérem…

A fékek visítottak.

Az autó oldalra csúszott, és olyan közel állt meg, hogy a motorháztető hője súrolta a térdét.

Egy rettenetes másodpercig senki sem mozdult.

Aztán Elena az utasoldali ablakhoz rohant, és mindkét tenyerével rávert az üvegre.

— Segíts! Könyörgöm! Ne hagyj itt!

Az autóban Matthew Carranza felnézett az árnyékos hátsó ülésről.

Nem az a fajta férfi volt, aki kinyitja az ajtót a káosz előtt. Az a fajta férfi volt, akire az emberek vártak, akitől féltek, akinek engedelmeskedtek. Szabott öltönye száraz volt, arckifejezése kifürkészhetetlen, telefonja pedig még világított a kezében az épp befejezett hívás után.

De a kint álló, bőrig ázott fiatal nő nem tűnt trükknek.

Úgy nézett ki, mint aki már az utolsó csodáját is elhasználta.

Matthew tekintete a lány zúzódások borította arcáról a csupasz lábára, majd a mögötte húzódó sötét ösvényre vándorolt, ahol egy zseblámpa egyre közelebb ért.

A hangja halk volt.

— Nyisd ki az ajtót.

A sofőr csak egy másodpercet habozott, mielőtt kinyitotta.

Elena anélkül mászott be a hátsó ülésre, hogy megkérdezte volna, ki ő. A meleg bőr, a drága kölni és a csendes luxus úgy vette körül, mint valami más világból érkezett dolog. A sarokba húzódott, és úgy reszketett, hogy a fogai összekoccantak.

Az autó elindult.

Csak amikor a kúria fényei eltűntek az esőfüggöny mögött, kapott végre levegő után.

— Nem találhatnak meg – suttogta, szakadt ruháját szorongatva. Ha visszavisznek, ő elpusztít engem.

Matthew levetette a kabátját, és a vállára terítette. Ujjai a karjához értek, és megfeszült az álla attól, milyen hideg volt.

— Ki fog elpusztítani?

Elena lehunyta a szemét, de a könnyek így is kiszöktek.

— A mostohaanyám. Ma este megpróbált odaadni az egyik üzleti partnerének. Azt mondta, tartozom neki. Azt mondta, hogy miután mindent rám költött, hogy felneveljen, a testem az egyetlen hasznos dolog, ami maradt.

Csend lett az autóban.

Még a sofőr keze is megfeszült a kormányon.

Elena nagyot nyelt.

— Amikor visszautasítottam, megütött. Bezárta őt velem a szobába. A fürdőszobaablakon keresztül menekültem meg. Nincs nálam a telefonom. Nincs cipőm. Azt sem tudom, hol vagyok.

Matthew hosszú pillanatig meredt rá, és valami veszélyes mozdult meg a nyugodt szemei mögött.

Odakint villám hasította ketté az eget.

Az oldalsó tükörben egy másik SUV gördült ki ugyanarról a földútról, és felgyorsult mögöttük.

Elena meglátta.

Megfagyott a vére.

— Ők azok — lehelte.

A SUV fényszórói egyre fényesebbek lettek.

Matthew előredőlt, és olyan fegyelmezett hangon szólt a sofőrhöz, hogy az ijesztőbb volt egy kiáltásnál.

— Ne a főútra hajts.

Aztán Elenára nézett.

— Húzódj le.

Lejjebb csúszott, a kabátját a mellkasához szorítva, de a szeme megakadt egy részleten, amitől összerándult a gyomra.

Matthew telefonjának képernyőjén, épp mielőtt elsötétült, meglátta annak a nőnek a nevét, aki az imént hívta őt.

Isabel Vargas.

Matthew észrevette, hová néz.

A mögöttük lévő SUV egyre közelebb száguldott.

És mielőtt Elena sikíthatott volna, mielőtt kinyúlhatott volna az ajtóért, Matthew kimondta a szavakat, amelyek ráébresztették, hogy egyáltalán nem szökött meg a kastélyból, hanem egyenesen beleesett…

————————————————————————————————————————

Matthew meg sem mozdult, amikor Elena hátrahőkölt tőle.

Egyszerűen csak lefelé fordította a telefont az ülésen, mintha a név elrejtése kitörölhetné azt, amit a lány látott.

— Ismered őt — suttogta Elena.

A mögöttük haladó SUV kétszer rájuk villantott a fényszórójával.

A sofőr szeme a visszapillantó tükörre villant.

— Uram, jeleznek nekünk.

Elena keze megtalálta a kilincset, de Matthew elkapta a csuklóját, még mielőtt meghúzhatta volna. Nem szorította erősen. Nem bántotta. Valahogy ettől csak még rosszabb lett az egész.

— Ha most kiugrasz, harminc másodpercen belül elkapnak — mondta a férfi.

— És ha veled maradok?

A férfi nyugodt arcvonásai most először törtek meg.

— Akkor talán elég sokáig életben maradsz ahhoz, hogy meghalld, miért hívogatott a mostohanyád egész héten.

Elena meredten nézett rá, miközben az esőcseppek végigcsorogtak az arc melletti sötétített üvegen. Az út élesen kanyarodott a régi raktárépületek sora felé, messze a várostól, messze a szemtanúktól.

Matthew kinyitott egy kis rekeszt az ülések között, és elővett egy lepecsételt barna borítékot.

Az ő neve állt rajta.

Elena Vargas.

Elállt a lélegzete.

— Mi az?

Matthew úgy nézett a borítékra, mintha súlyosabb lenne a pénznél, a titkoknál, a bűntudatnál.

— Valami, amit apád hagyott hátra, mielőtt meghalt.

Elena megrázta a fejét.

— Apám nincstelenül halt meg.

— Isabel azt akarta, hogy ezt hidd.

A SUV közelebb nyomult, szinte súrolta a lökhárítójukat.

Matthew sofőrje az orra alatt káromkodott, és félrerántotta a kormányt egy törött utcai lámpa alatt.

A boríték Elena ölébe csúszott.

Benne, egy régi fénykép alatt, egy dokumentum lapult, amelyet apja cégének nevével pecsételtek le.

És az utolsó oldalon, ahol Elena arra számított, hogy Isabel aláírását látja majd, egy olyan nevet pillantott meg, amelytől teljesen elzsibbadt a teste…

2. rész és a teljes befejezés: Írd be, hogy „igen”, és nyomj a „tetszik” gombra, hogy közzétehessük a teljes történetet. Köszönjük!

A fenti történet gyűjtés eredménye, és nem valós történet.